Írta: earv 2012. jan. 26. 13:35
Ahogy az utóbbi idők Barca-Real meccsein, úgy a tegnap esti kupadelrey-visszavágón is reflektorfénybe került a mérkőzés játékvezetője, pontosabban a meccsen nyújtott teljesítménye. Természetesen tisztába vagyok vele, hogy a tegnapi el clásicó 2-2-es döntetlennel végződött, de a következő videós felvételek alapján a bíró minimum kettő, de maximum négy büntetőgyanús szituációt is tévesen ítélt meg a tizenhatoson belül, és ahelyett, hogy a pici fehér foltra mutatott volna, mindegyik esetnél a képzeletbeli tovább gombra kattintott. Az elmaradt büntetőket innen és onnan is követelhetnék a játékvezetőn, bár a megoszlás aránya (1-3) korántsem volt testvéries. Míg a Barcelonánál egyedül Sanchez (vs Pepe) buktatásánál maradt néma a síp, addig a realosok két (de inkább csak egy) kezezésnél, és Benzema (vs Puyol) eltakarításánál érezhették úgy: nem biztos, hogy a szabályoknak megfelelő döntés született. Szerinted?
Eddig 186 komment érkezett

-
1silem1
2012. 01. 26. 13:44
[1]
-
zazuuu88
2012. 01. 26. 13:49
[2]
láttam már ilyenekért tizit is befújni meg nem is.1silem1-el értek egyet az esetekben. A bírot meg lehet savazni de ő is csak ember másodpercek alatt dönteni nehéz
-
vigvik
- http://barcelona.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 13:51
[3]
@1silem1: az első esetet nagyon korrektul csak abból a kameraállásból tették ebbe a videóba, ahonnan nem látszik, hogy egyértelműen Busquets hasa volt. A teljesen triv tizi, amikor Pepe elsodorja Alexist pedig kb 1,2 mp-ig látszik a vidi végén. Az meg hogy tisztelt cikkíró kollega kettőig nem tud számolni már csak hab a tortán:)
-
lotus007
2012. 01. 26. 13:56
[4]
A kéz az kéz magyarázkodni lehet de felesleges !!Undorító fos ami megy a pályán mostanában!!
-
lotus007
2012. 01. 26. 14:01
[5]
:D
-
lotus007
2012. 01. 26. 14:04
[6]
ilyen komoly esések produkálását utoljára pankrációban láttam amit művet a Barca egy két játékosa!!
-
a_fater
- http://kiajobb.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 14:04
[7]
most nem a büntetők miatt, de ritka fos bírót küldtek már megint erre a meccsre
-
tobias88888
2012. 01. 26. 14:10
[8]
Piroslapokban meg a Barca? Ugyan úgy nem állította ki Lass-t, Pepét és Ramost KORÁBBAN, már nem kellett volna a pályán lennie.
Az éremnek 2 oldala van, csak az a baj, hogy a Madridosok az ő oldalukat látják csak, Barcások meg a sajátjukat. Kicsit unalmas már.
-
dvids
2012. 01. 26. 14:11
[9]
Busquets kéz: ebből a kameraállásból is látszódik picikét, de inkább egy másikból, hogy a hasáról pattant a leszorított kezére. Nem tizi.
Pepe fault: ítéltek már ilyenért tizenegyest, de elég szigorú lett volna. Sanchez nem volt közvetlen gólhelyzetben. Nem tizi.
Abidal kéz: nagyon közelről érkezett a labda, a fejet védte a kéz. Akár veszélyes játékot is lehetett volna fújni. Nem tizi.
Puyol fault: ez semmi nem volt. Nem tizi. -
The_Grinder
2012. 01. 26. 14:12
[10]
Jújjj, mert Abidal-nak a kis ujjához egy picit hozzáért, az aztán hatalmas dolog az meg a másik, hogy tök váratlanul jött a labda, Busquets meg amennyire lehetett leszorította ennél jobban nem nagyon lehet hacsak nem vágja le a kezét, egyik se volt tizi csak a szokásos provokáció keltés ez a videó semmi több.
-
tobias88888
2012. 01. 26. 14:12
[11]
"u.i: a kezezéses szitukkal kapcsolatban vki kifejthetné a részletes szabályt, mert az már tényleg nevetséges hogy ugyanolyan eseteket az egyik meccsen befújnak a másikon nem"
-
Ha a kéz a labdát keresi, azaz ha nem természetes testhelyzetben van és a labda felé irányul. Ha le van szorítva, akkor az nem szabálytalan. Amúgy a 3.nál meg magasláb mivel elég közel volt már Abidal. -
fcblaugrana
2012. 01. 26. 14:18
[12]
A chelsea, az arzenal és az inter elleni párharcok után egy újabb, aminek az első -barcát súlytó bírói tévedésekkel tarkított- mérkőzésére a barcasokon kívül senki nem emlékszik majd. Lehet ezt is felemlegetni 2-3 évig.
A madrid jobban játszott és jobban is akarta a győzelmet tegnap este.
Valószínű jobban jártunk volna, ha nyernek és továbbjutnak, mert addig láthatóan nem tud minden Barca játékos rápörögni már egy clásicora sem, amíg nem zakózunk le rendesen a realtól.
Márpedig a legközelebbi meccsünknek jóval nagyobb tétje lesz, valószínű.Visszakanyarodva a cikk témájához, még azt tegyük hozzá, hogy voltak ott kecsegtető helyzetben tévesen beintett ülések is.
-
tobimi
2012. 01. 26. 14:18
[13]
Szerintem jó döntés volt, hogy nem lett egyik sem tizi.
A két kezezés (vagy nem volt az, mindegy) nem volt szándékos, és nem is hadonásztak össze-vissza.
A 2 faultos eset meg kb hasonló volt. Egy ilyen meccsen nem szabad befújni. Nem kislányok sportja ez :PNem ezen ment el a meccs sajnos, hanem mondjuk Higuaín kihagyott ziccerein :S Meg mondjuk Özilnél kapufa, majd gólvonalról kifele pattant a labda, Alvesnél meg pont befért...
Na meg mondjuk ha az első meccsen is ilyen játékot mutat a Real...
Na mindegy, kár ezen tovább gondolkodni.
Nyerje meg a kupát a Mirandés :D:DHajrá Real!
-
redmiller
2012. 01. 26. 14:20
[14]
"Az odavágón történt esetleg játékvezetői hibákkal vagy tévedésekkel nem foglalkozunk, kizárólag a madridi ’Radio Marca’ játékvezetőt elemző rovatát idézzük a szerdai meccs kapcsán. Az ex-játékvezető Andujar Oliver a következőképpen értékelte a bíró ténykedését.
Alapvető értékelésként meg lehet jegyezni, hogy Vitienes jól döntött a tizenegyesgyanús helyzetekben, ellenben a sárga és piros lapok kiosztásakor rendre hibázott.
1. Ki kellett volna állítani Lassana Diarrát. Az első félidő végén a francia játékos fölvágta Messit, amiért megérdemelte volna a második sárga lapját.
2. Ki kellett volna állítani Pepét. A Real Madrid védője ezúttal ütött, ezúttal Cesc Fábregas arcára.
3. Busquets kezezése nem tizenegyes. Nehezen értékelhető játékhelyzet, amit nehezen is lehet látni. Elsőre kezezésnek tűnik, de más szögből látható, hogy labda először a játékos mellét éri.4. Abidal kezezése nem tizenegyes. A kezezést megelőzően veszélyes játék Ramos részéről, ráadásul Abidal kezezése akaratlan.
5. Jogosan érvénytelenített Ramos gól. A Real Madrid védője a gólja előtt szabálytalan Daniel Alvessel szemben.
6. Pepe nem követett el büntetőt Alexisszel szemben. Test - test elleni játék volt, hagyományos küzdelem, és nincs szabálytalanság. A védő jogosan védte a pozícióját a támadóval szemben.
7. Puyol nem követett el büntetőt Benzemával szemben. A francia megpróbálja elérni a labdát, de elveszíti az egyensúlyát."
www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20120126-sok-hiba--es-sok-jo-dontes-teixeria-vitienestol/13402
-
fcblaugrana
2012. 01. 26. 14:22
[15]
@fcblaugrana: ülések=lesek
hülye telefon :-) -
mj114
2012. 01. 26. 14:22
[16]
az lehet, hogy eggyel több tizi kaphatott volna a margit, de ugye 1 ember hátrányban (Diarra) már semmi sem így történt volna, úgy hogy lehet matekolni........., mi lett volna ha.....
-
Byzeps
2012. 01. 26. 14:23
[17]
Már nem azért mondom, de a tegnapi meccsen a Real nem volt feltűnően durvább, mint a Barca. A test-test elleni kontaktus, meg bizonyos mértékű durvaság benne van a játékban, ez nem futsal. Pepe pl. szerintem kifejezetten szabályosan játszott, szerintem kapott egy jó kis fejmosást a múlt heti, sokadik ámokfutása után. Egyébként meg a 2. gól előtti tömegjelenet apropóján hoznék valami szabályt, mert az, hogy (abból kiindulva, hogy 8 játékosnak úgysem ad a bíró egyszerre sárgát) a Bacások rendszeresen több meccsen eljátsszák, ezt a rohanjuk le a bírót sokan és akkor igazunk lesz játékot, az szerintem förtelmes. Legalábbis nálam a színészkedéssel és a brutalitással van egy szinten, gusztustalanság terén...
-
AxlKutiRose
2012. 01. 26. 14:25
[18]
A Barcasok reklamalasert miert nem szoktak sargat kapni???Egesz csapat lerohanja a sporit minden apro szabalytalansagnal...
-
Neil Blender
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 14:30
[19]
@mj114: Dani Alves kezezett előtte szal ha azt lefújja a bíró akkor nincs Diarra szabálytalansága.
mi lett volna ha...
Amúgy szerintem egyik sem volt tizenegyes, ezek jó döntések, a lap eloszlás nevetséges. Meg 1 perc hosszabbításjelzés után a 48. percben gólt kapni...
-
lotus007
2012. 01. 26. 14:33
[20]
Mi az ,hogy picit hozzáért a kezéhez a labda??Ha picit ha közelről ha a fejét védi az akkor is kéz és szabálytalanság de ezt nehéz felfogni egyeseknek!!
-
deep_purple
2012. 01. 26. 14:36
[21]
Kár erőlködni, a jobbik csapat - rosszabbul játszva - jutott tovább. Messi megint kiosztott egy forintos gólpasszt. :)
Szorgos iparosoknak is lehet néha szerencséjük, de a bajnokin ez nem fog újta bejönni! :)
FORCA BARCA! -
zoldember
2012. 01. 26. 14:36
[22]
Úgy látszik a világ legjobb csapatának jár egy kis bírói hátszél. Ez nem a Real ellen kezdődött, és még sokszor fogjuk látni. Hozzá kell szokni... sajnos. Csak az a sok színészkedés és reklamálás nem lenne a Bracánál, azt jobban utálom.
-
culager74
2012. 01. 26. 14:43
[23]
Több olyan szitu is volt a meccsen,amit ide nem mertek betenni,hátha a barcások elbújnak :D
Még a riporter is többször elképedve szörnyülködött,hogy mennyi színészkedés,és bírói tévedések segítették a barcát.A barca 2. gólja is érdekes körülmények alapján sikerült.Érdekes volt,hogy 1 perc hosszabbításnál a 3. percben rúgják a gólt:D:D Mert a bíró elvtárs addig nem akarta lefújni a meccset míg a barca támad:D:D:D:D:D
És a Sz@r fifa is elnézi ezeket,sőt még valószínűleg díjazza is ezeket az elvtársakat!!!! -
MuAdams
2012. 01. 26. 14:45
[24]
Nyomorult Barca meg a sok divat majmai akik itt is próbálgatják megerősíteni hogy tegnap nem nekik fújta szét a bíró a meccset...........Igazai is van a Realnak hogy 26 műesés után alájukpakolnak egy normálisat legalább legyen oka fetrengeni a sok színésznek.....Fabregas is átvette újra gyors ezt a színész szokást érdekes angliában nem fetrengett és sírt ennyit mint itt....No midn1......Sajnálom a Realt....Tegnap kiderült nem elég jobbnak lenni a Szarszánál nekik még akkor is ott van a bíró.....
-
redmiller
2012. 01. 26. 14:46
[25]
A riportert ne is emlegesse senki!!! A madridi sál biztos ott lógott a nyakában... A 2 "szakértő" jóval elfogulatlanabb volt a meccs után...
-
jero728
2012. 01. 26. 14:50
[26]
Ti reálosok állandóan a bírót szidjátok ha bénák vagytok! Nézzetek már magatokba, ha bíró rendesen fúj akkor is legalább 2 emberrel kevesebben vagytok, a tizik közül egyik sem volt az, a színészkedést én is utálom, de akkor a bíró fújja le a keményebb faltokat is és jutalmazza sárgával akkor is 2-3 kiállított játékos oda!!!
Ha az odavágót is rendesen fújja akkor ma 2 ember nem is kezdhetett volna, inkább az állandó rátok jellemző rinyálás helyett örülhetnétek, hogy nektek segítenek a bírók de annyira elvakultak vagytok, hogy a belépőket már természetesnek veszitek, ha a játékosaitok nem lépnek oda durván inkább azon lepődtök meg, ez nektek foci, SZÉGYEN!!!! -
lotus007
2012. 01. 26. 14:52
[27]
@redmiller: Ezt te el is hiszed amit ide írnak??
-
tucituci
2012. 01. 26. 14:54
[28]
a kezezéseknél a kedvenc magyarázkodásom a: "De nem volt szándékos, ezért nem ér 11est!"
Már elnézést, de szerintem tökmindegy, hogy szándékos, vagy nem szándékos, a lényeg hogy kezezés, ami pedig szabálytalan!
Ha test mellett van a kéz akkor ok, de az hogy a fejét védte az is hülyeség a keze nem a feje előtt volt, ahogy én láttam a videón
-
lotus007
2012. 01. 26. 14:55
[29]
@jero728: Szerintem legalább 8 pirosat kellet volna adni a Madridnak !Imádom az olyan embereket mint te!!
-
jero728
2012. 01. 26. 14:55
[30]
@culager74: igen de diarra messivel szemben szabálytalankodott, (messi mont 1 perce kapott sárgát emiatt, diarra megkellett volna kapja a 2. lapot és piros, nem is tudom miről beszélsz akkor) falt után volt egy kis magyarázás ergó ezért lett 3 perces hosszabítás! Nézted a meccset?
-
jero728
2012. 01. 26. 14:57
[31]
@tucituci: bocsi de az ott magas láb és veszélyes játék miatt le kellett volna fújni!
-
Orwell_1984
2012. 01. 26. 14:57
[32]
Talán csak Pepe buktatása volt 11-es, de ott az sem bírói, sem partjelzői szempontból nem volt könnyen belátható szituáció. A kezezéseknél a második érdekesebb, az első egyértelmű volt. Abidal keze nem kereste a labdát, a lövés közelről jött, szerintem nem meríti ki a szabálykönyvben meghatározott kezezés fogalmát. Puyol és Benzema ütközése már csak azért sem volt büntető, mert fél perccel előtte ugyanilyen szituációban engedte tovább a játékot a másik oldalon. Szerintem mindegyik esetben jól döntött a bíró. Ha ez nem az El-Classicó lett volna, nem is lennének érdekesek ezek az esetek.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 26. 14:59
[33]
A legelső (Busquets? kezezése) kivétel nekem mind 11-esnek tűnik.
Az első jelenetnél (amennyire látni ebből a szögből) ennél jobban leszorítani a kezet nem igazán lehet. -
mindentvisszaR10
2012. 01. 26. 14:59
[34]
Most egyetértünk, Tiziano.:P
-
Orwell_1984
2012. 01. 26. 14:59
[35]
@tucituci: Jó nagyot tévedsz! Idézet a 2011-es , hivatalos szabálykönyvből: "A labda kezezése azt a szándékos cselekedetet jelzi, amikor egy játékos
a kezével, vagy karjával kerül érintkezésbe a labdával. A játékvezet0 a
következ0ket vegye figyelembe:
• a kéz mozog a labda felé (nem a labda a kéz felé)
• az ellenfél és a labda közötti távolság (váratlan labda)
• a kéz helyzete nem szükségszerHen jelenti, hogy ez egy szabálysértés
• a labda érintése egy kézben lév0 tárggyal (ruházat, sípcsontvéd0)
szabálysértésnek számít
• a labda megdobása egy tárggyal (egy cip0, sípcsontvéd0, stb.)
szabálysértésnek számít." -
Orwell_1984
2012. 01. 26. 15:00
[36]
@mindentvisszaR10: Az meg ki? :P
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 26. 15:01
[37]
@tobias88888: ha ez is a hivatalos szabály, a bírók nem ezt követik. Sok a vetődés közbeni kezezés, és be is szokták őket fújni, pedig az sem szándékos, senki sem csúszik testhez szorított kézzel.
-
hfeszoj
2012. 01. 26. 15:01
[38]
@vigvik: egészen meglepődtem volna, ha nem ezt a választ adod, igen a barca nem kapott meg egy 11-est ((köcsög bíró))... szánalmas
-
mindentvisszaR10
2012. 01. 26. 15:01
[39]
Tudod, az az örjöngő kommentátor.:P
-
fcblaugrana
2012. 01. 26. 15:01
[40]
mielőtt valaki bírói támogatásról ír, el kellene előtte gondolkozni, hogy akkor a megadható -barcasok által is felemlegetett-, de elmaradt kiállításokkal és büntetőkkel hogyan is segítik a bírók a barcát?
és ugyan hogyan lehet, hogy a bírók csapata -az elmúlt években is- talán a legkevesebb büntetőt lőhette a nagycsapatok közül? csak a nagy rivális lőtt közel 5x annyit idén
Messi meg kb. Rijkaard idejében kapott utoljára tizenegyest -
Orwell_1984
2012. 01. 26. 15:06
[41]
@mindentvisszaR10: Ja, tényleg! :)
-
jero728
2012. 01. 26. 15:06
[42]
@fcblaugrana: ezt adom a reál minden szar kétes szituációból 11-t kap, ha meg nem kapják meg akkor az ellenük rúgott szabályos gólt is érvénytelenítik les címén akkor kikkel is van a bíró, pedrót is megállították lesen egyáltalán nem volt az!!!
-
mj114
2012. 01. 26. 15:08
[43]
@tucituci: ez nem így van.
az arcát védte, az arc előtt volt a kéz, ha a feje mellett kalimpál vele, akkor oké, de ez nem az a történet volt. -
Byzeps
2012. 01. 26. 15:16
[44]
Személy szerint minden olyan embert, aki úgy kezdi a kommentjét, hogy "ti realosok" kukoricára térdepeltetném. Amíg én nem írok olyanokat, hogy pl. minden barcás buzi (nem szoktam) addig velem szemben se általánosítson senki. Ha mindenkinek tisztelettel írok ne kapjak már ilyeneket, hogy "savanyú a szőlő", meg "nem ismerik el a jobb csapatot" stb...
-
teisfiambluetooth
2012. 01. 26. 15:20
[45]
Ez is döntetlen.
1-1 -
SanciCool
2012. 01. 26. 15:26
[46]
Sokáig jól játszott a Real, de a sok kis törpe más dimenzió. Írom úgy, hogy egyik csapat sem a kedvencem. A legjobb meccse volt az utóbbi időkben a Barca ellen.
A kommentátornak a közvetítés előtt le kellett volna venni a fehér mezt!!!
Ha a második félidő elejét nem szórakozzák el messiék, akkor tök sima! -
Neil Blender
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:26
[47]
@Byzeps: NSO főoldalon a poszt.
Mit vársz, barátom? :)
-
Byzeps
2012. 01. 26. 15:28
[48]
@Neil Blender: Kultúrát? :)
-
Lujzalona
- http://alapvonal.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:33
[49]
Akartam írni, hogy "Apa, kezdődik!", de már látom, hogy rég megy... :D
-
action9
2012. 01. 26. 15:34
[50]
@dvids:
Tizenegyesnél nincs olyan, hogy "közvetlen gólhelyzetben"! Ha a tizenhatosvonal és az alapvonal találkozásánál fölrúgnak valakit (ami minden csak nem közvetlen gólhelyzet) 11-es! Mert a büntetőterületen belül történt a szabálytalanság! -
dvids
2012. 01. 26. 15:40
[51]
@action9: ez így van, de esetlegs lapnál számítani szokott.
-
l.skywalker
- http://fakupa-kapufa.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:42
[52]
Mind ostobák vagytok!
-
action9
2012. 01. 26. 15:43
[53]
@AxlKutiRose:
Mert az a néző (érte van a foci!), aki labdarúgást akar látni, az nem örül az olyan belemenéseknek (Lass) amikor az a cél, hogy eltörjük az ellent! Ha a csapattársak is ezt látják, akkor lerohanják a bírót, hogy ezt büntesse jobban ne a dumát! De ennél az esetnél a 3/4 Reál is a bíróhoz rohant, Iker vezetésével (ő sárgát is kapott dumáért), majd gólt! Ezt nem láttad? -
action9
2012. 01. 26. 15:47
[54]
@dvids: De nem lapról beszéltél, hanem tizenegyesről!
-
dvids
2012. 01. 26. 15:48
[55]
@action9: igen, te vagy az okos én pedig buta.
-
action9
2012. 01. 26. 15:54
[56]
@MuAdams:
Először is te nem labdarúgást szeretnél látni, hanem utcai harcot, azt a Nou Campban ne keresd.
Ahol pedig mégis labdarúgást látsz és 70-30 a labdatartási arány, ott nagy valószínűséggel az ellenük elkövetett szabálytalanságok is ilyen arányt fognak mutatni. Ha érted...
Műesés? Pepétől hányat mutassak tegnapról? -
action9
2012. 01. 26. 15:55
[57]
@dvids:
. -
a_fater
- http://kiajobb.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 16:01
[58]
@zoldember: Espanyol ellen meg nem adott két tizenegyes, Real Betis ellen meg nem adott tizenegyes, Pepe büntetlen taposása, Coentrao sportszerűtlen viselkedésének tűrése – csak hogy lásd az érem másik oldalát is. Én nem mondom, hogy a bírók a Barca ellen fújnak, de azt se, hogy mellette.
-
AxlKutiRose
2012. 01. 26. 16:04
[59]
@action9: Csak akkor a jatekosok felul kerekednek a biron...es azert van biro hogy o dontson nem pedig a jatekosok...a biro biraskodjon,jatekos focizzon...biro sem labdazgat...jatekos se rohanja le a birot mert ezzel befolyasolja a biro donteset es ez inkabb a barcara jellemzo...elofordul a realnal is de nem a barcat akarom szapulni hanem a mai biraskodast.ilyen dolgokat nem szabad(na) buntetlenul hagyni ezert nem kepesek a birok kezben tartani a meccset.ha az elso letamadasnal kiosztja a megfelelo lapot a szabalytalankodonak es a ratamdo jatekost is jutalmazza egy sargaval akkor majd a jatekkal foglakozna mindenki.rendre kellene tenni a palyan.
-
raptor7
2012. 01. 26. 16:10
[60]
@deep_purple: te versenybe szállsz madridgirll-el:D ekkora trollt se sűrűn látni, mint te vagy:D
-
AxlKutiRose
2012. 01. 26. 16:11
[61]
@action9: Iker sargaja szerinted jogos???nem mintha befolyasolta volna merkozest...tudtommal azert is van a csk hogy neki van joga egyedul a biro iteletevel "szembeszallni" es pont o kapott sargat...a tobbiek akiknek elvileg semmi keresni valojuk sincs a biro korul ien szituaciokban nem kapnak???h van ez???
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 16:18
[62]
Szvsz 2-1, semmivel sem tobb. Pepe vs. AS - tizi
Puyol vs. Benzema-tizi
Busquets kezezes- tizi
Abidal kezezeseert buntetot kerni nevetseges. Egyertelmuen az arcat vedte, nem csak a labda, hanem egy tole tiz centire levo lab elol. Amugy az akciot nem befolyasolta, iranyt sem valtoztatott a labda es nem is gyengitette a loves erejet, raadasul nem is volt szandekos. Busquetse meg pont ennek az elenkezoje: igaz, ez sem volt szandekos, de nagyban befolyasolta az akciot, amibol gol is szulethetett volna.A leszoritott kezezes meg csak mitosz : szabaly ugy mondja ki, hogy ha a labda a jatekos kezenek barmely reszet talalja el, es ez befolyasolja az akcio menetet, esetleg golt akadalyoz meg, akkor az szabalytalan kezezes. -
yayat24
2012. 01. 26. 16:23
[63]
nem véletlenül lett az 1 perces hosszabbításból 2. mivel a 44-45. percben született a barca gól, nyilván rárakott még egy percet. de látom egri és a stúdió vitézei téged is megfertőztek.:D brutális volt, ez az egyoldalú kommentálás, de nagyon jókat nevettem rajta. amikor már azt hiszed, hogy ennél jobban nem lehet egyik csapat pártjáta állni, sikerült überelnie.:D fergeteges volt. lehet miatta beköttetem a digisportot.:D
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 16:24
[64]
De ha mar a sulyos jetekvezetoi tevedeseknel vagyunk, akkor emlitsuk mar meg Lass masodik (nem)sargajat. Ha o akkor megkapja, nem is lett volna amiert visszaalljanak a masodik felidoben. Pedig az sarga volt, nem is vita targya! Ramos-e enyhe tulzas volt, de valljuk be, a 89. percben tortent, nem sok mult rajta.
-
yayat24
2012. 01. 26. 16:26
[65]
azért nem semmi, hogy nem sikerül elszámolni 2-ig....egyébként abidal "kezezését" belevenni egészen röhejes. arcát védte és maximum a körmét súrolta a laszti. azért nem semmi, hogy szegény reálosoknak már ilyen szituációkba kell kapaszkodniuk, hogy bírózhassanak...
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 16:29
[66]
@yayat24: en olyat is olvastam egy forumon,meg tegnap a meccs utan, hogy egyenesen ki kellett volna allitani Abidalt, mert utolso ember volt. Na erre varja' gombot!
-
zsicibarca
2012. 01. 26. 16:33
[67]
@yayat24: Te túleszű! Ha a fejednél van a kezed az természetes testhelyzetnek számít? Maximum a gubacsin
-
odvass
2012. 01. 26. 16:39
[68]
Szánalmas a cikk ,hogy a reálosok ilyenbe kapaszkodnak ... kérdem Én , melyik labda volt ezek közül amelyik gólba tartott?
Dobjuk már fel azt a témát ,hogy a az El Classicok folyamán mennyi kiállítást úsztak meg a reálosok ,, valószínű simán nyernének ebben is.
Csak egy egyszerű példa tegnapról : Messi - Pepe sárga lap ... pár perccel később Diarra - Messi nincs sárga. Pedig az már második és piros lett volna Diarrának. És még ezek a reálosk szidják a bírót. Szánalom!!! -
jandojonas
2012. 01. 26. 16:44
[69]
Ugye busquets kezezése nem 11-es azt mondják, azonban nem is olyan rég a betis ellen egy nagyon hasonló eset után meg ítéltek nekik egyet. 2:53tól az eset... mindenesetre érdekes!
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 16:47
[70]
@bivalygeci: a tavalyi BL Classico is a biron mulott, ugye?! Meg a bajnoksag is termeszetesen, meg elotte is meg azelott is, egeszen tegnapig, es meg nem ert veget. Az elmult evek Real veresei mind-miiiind a jetekvezetok muve. Ezek a franya osszeeskuvesek. Jah de ha a Barca nem kap meg egy buntetot, meg ha Pepe nem kap pirosat egy kez taposasert, meg ha Lass-t nem allitja ki a spori, az nem jelent semmit. Tovabba az sem, hogy a Barca a Classicok nagy reszen klasszisokkal jobb teljesitmenyt nyujtott a Realnal, ezt maguk a Madrid szurkolok is nem egyszer ismertek el. Ezeket azert illik figyelembe venni, amikor arrol beszelsz, hogy a birok menyire segitik a katalanokat. pisz
-
pellegrinihej
2012. 01. 26. 16:52
[71]
A barcának meccsenként 4-10 szabálytalanságot nem fujnak be amit elkövetnek vicc az egész! mi még emlékszünk am a cselzi BL 5 11-es szituációra meg mikor az arsenal ellen kiállították a persie gyereket és stbstbstbstbstbstbstb
nem létezik hogy edzésen nem gyakorolják a műesést és a halálhörgést egyszerűen nem hiszem el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 16:56
[72]
@bivalygeci: A Barcelona jatekosai igazabol nem is tudnak focizni. Minden csapat a BL-ben meg a majnoksagban aki szembekerul a katalanokkal, az jatekvezetoi csalasok aldozata lesz. Sajnos ilyen vilagot elunk. Nem kicsit vagy elfogult azert baratom.
Konyorgom, miert nem lehet lenyelni azt, hogy a Barca jelenleg talan a legjobb csapat a vilagon, de legalabbis Europaban. Amikor a Madridnak volt ilyen sorozata, es a Barca volt 15-ik, akkor en sem jottem azzal, hogy igen mert a birok igy meg ugy,a Real csalo, meg az UEFA, meg stb. Jol jatszott a Madrid, elismertem, lenyeltem a gombocot es 600. Megfordult a vilag, es meg sokszor meg fog.
-
Byzeps
2012. 01. 26. 16:58
[73]
@valdesmessixavi: valószínűleg aki a legjobb Európában, az a legjobb a világon...
-
NFLFAN65
2012. 01. 26. 16:59
[74]
Mar megint hisztizik a madrid szurkolo ? 1-3 ? Ja ez csak kb a kiallitasok aranya kellett volna lennie.
Mert harom madridi siman elhagyhatta volna a palyat ido elott. -
Timelon
2012. 01. 26. 17:01
[75]
Jaj, ne legyetek már ekkora IQ fighterek! :D Komolyan, ez csak foci, játék. Néha én is fel tudom magam spanolni, de mikor másnap olvasom az idiótábbnál idiótább hozzászólásokat akkor rájövök hogy ennek semmi értelme. Ha mindenki elfogadná a bíró döntését (mert ígyis-úgyis az van amit ő mond) akkor nem lennének ezek a perpatvarok, a bírók higgadtabban tudnának dönteni és jobb meccseket hoznának le. Unom már a sok bírózást, meg savazást amit egyesek produkálnak. A Barca jutott tovább és kész, azért mert ők lőttek több gólt. A legjobb barátom reálos, és mégis meg tudjuk vitetni értelmes keretek közt ezt, nem kell pocskondiázni. Ezeket a felhergelő "blogbejegyzéseket" meg inkább letörölném az író helyében...
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 17:08
[76]
@bivalygeci: Amellet, hogy tul sok Bond filmet nezel, meg nyelvtan orakra sem jarsz. Mivel a vesszoket (szinte soha) nem mindig jo helyre, vagy egyaltal nem teszed ki, elegge zavaros es erthetetlen a valaszod. De mindezt felreteve, mi a velemenyed arrol, amikor az Inter kiverte a Barcat a BL-bol? Jah az kivetel! Ertem.
Tovabba: mi a velemnyed arrol, hogy Mourinho rosz taktikat valaszt, szinte minden Bercelona elleni meccsre?
Mi a velemenyed Higuain kihagyott ziccereirol?Na es a Ronaldo fele decemberi helyzetekrol?
Sorolhatnam reggelig. Mit gondolsz, ezeknek van egy hangyanyi koze a Madridi buktakhoz? -
pave88
2012. 01. 26. 17:09
[77]
Egy két érdekesség:
-Messi nem engedte elvégezni a szabadrúgást elég sokáig, elég pofátlanul!
-Messi alávágott Pepének, nem kicsit!
-Messi kézzel vett le egy labdát a 16-n belül. Bicepsszel, szándékosan!
-Sípszó utáni labdaelrúgás!
Ebből 1 sárgát kapott, 3 eset Lass szabálytalanásga előtt történt.
Lehet elgondolkodni! Amúgy gratulálok a Barcának, mert szerintem most sem játszottak rosszul, s a Realnál sem rosszabbul. -
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 17:09
[78]
@Byzeps: Valoszinuleg igaz.
-
Harrison
2012. 01. 26. 17:10
[79]
@valdesmessixavi: a barca a legjobb csapat ezt el kell ismerni, de a fociban ilyen eredményeket elérj, ahhoz kb 3x jobbnak kéne lennie az elitnél, és ennyivel nem jobbak, ha a BL-ben egyeneskiesésbe játszanának 10 oda 10 visszavágót minden körbe és 3 év lenne egy bl szezon, akko valszeg az összestet a barca nyerné, de nem így van, ezé tolni kell őket, mer ez qva sok ember érdeke(hogy ne zúgjanak ki valami balszerencse, vagy valami qvajó formába lévő csapattól), a legjobbat a csúcson tartani ameddig csak lehet, legtöbb sportba ez megvan, pl a box-ba a címvédő ha jó a marketingértéke akko nem fog olyan ellenfelet kapni max 2évente, akinek reális esélye is van, viszont ott az nem számít csalásnak, de ahogy a barcát tolják azaz, így is lenne elég BL címűk a mostani időszakukban, de nekik ez nem elég, ők szinészkednek, meg kapják a bírókat(egy komoly, jó bíró felkészülne a játékosokbó, és pl a buszgecc ellen nem álítana ki valakit, hacsak nem látja az esetet közelrő, de ehelyett mégis szórják kiróla az embereket, a bírót így n, meg em lehet számonkérni, meg azt a köcsögöt se), na ezé szánalmas ez, és ezzel elárulják valójában a klubjukat, mer minden kiderül egyszer...
-
Harrison
2012. 01. 26. 17:12
[80]
@valdesmessixavi: "Tovabba: mi a velemnyed arrol, hogy Mourinho rosz taktikat valaszt, szinte minden Bercelona elleni meccsre?" nekem erről az a véleményem, hogy te vagy egy edzőzseni vagy, vagy pedig egy kis gyökér a monitor előtt:D
-
Badi88
2012. 01. 26. 17:18
[81]
@pave88: ezt a szabadrúgáselvégzést felhozni egyszerűen nevetséges..10 méterrel hátrébbról járt a szabad, erre ramos direkt rárúgta (és persze már akkor reklamált, amikor lendítette a lábát)
pepe faragásáért sárgát kapott
a kezezésre nem tudok mit mondani, adtak már ilyenért sárgát..mondjuk 10ből 1szer. dehát ugye a villarato stb
ami meg minden második hozzászólásban szerepel: mi lett volna ha...
ha pepe anyját anno nem termékenyíti meg egy orángután, talán nem ez lenne a téma itt és most -
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 17:25
[82]
@Harrison: Busquets nekem sem tartozik a kedvenceim koze, pont ezen szineszi kvalitasai miatt. Ezert nem is vedem egy percig sem. DE! azzal nem ertek egyet, hogy valaki ugy dobalodzik a Real elleni biroi tevedesekkel, hogy kozben esze agaban sincs megemliteni, hogy bizony a masik csapat iranyaban is tortentek hasonlok. Tovabba, ha valaki nem kepes elismerni, hogy nem csak es kizarolag a jatekvezetoknek es az UEFA-nak koszonheti a Barca a sikereket. Teny, hogy voltak kirivo esetek, amikor a bironak koszonhettek a katalanok a tovabbjutast, vagy gyozelmet, de a tegnap esti kieseshez semmi koze a jatekvezetonek. Oriasi tevedesei voltak, de mind a ket fel iranyaba.
-
Harrison
2012. 01. 26. 17:27
[83]
"ami meg minden második hozzászólásban szerepel: mi lett volna ha...
ha pepe anyját anno nem termékenyíti meg egy orángután, talán nem ez lenne a téma itt és most" ez azért ütött:D bár pepénél 2X akkora parasztokból is van elég minden ligában, mégis ő van most kikiáltva a legnagyobb féregnek -
McMadrid
2012. 01. 26. 17:28
[84]
itt sirtok hogy a madridiakat nem allitottak ki:)de azert danyi alvesz meg a puyol vegig a palyan volt sarga nelkul....
-
Harrison
2012. 01. 26. 17:30
[85]
@valdesmessixavi: szerintem én nem írtam olyat, hogy csak az UEFA-nak köszönheti, sőt... a másik bekezdésről meg már leírtam a véleményem, de röviden, amikor nagyon kell, akkor a barca megkapja azt a pici plusszt, amikor tök mind1, akkor ítélnek ellenük is sok hülyeséget
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 17:33
[86]
@Harrison: Szigoruan szurkoloi szemmel allapitottam meg, hogy az elso meccsen, a Bernabeuban, miutan Ronaldo golt lott, berendeszkedtek vedekezni es szinte momentumuk sem volt utana.Ez teny! Ez hazai palyan, egy ilyen kerettel rossz huzas volt, SZERINTEM. Nem kell ehez edzo zseninek lenni, csak kell nezni a meccset. Amugy en nem sertegettelek , de te ha igy reagallsz, az etged minosit.
-
enzoo
2012. 01. 26. 17:35
[87]
Kedves earv, ajánlom figyelmedbe Hornyák Lajos a labdarúgás játékszabályai c. könyvét. Jó hosszú, 580 oldal, de amíg olvasod ,addig sem írsz baromságokat on-line.
-
Harrison
2012. 01. 26. 17:35
[88]
@valdesmessixavi: ok, bocs.
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 17:38
[89]
@Harrison: Csak jeleztem, hogy mitol van hanyingerem,nem mondtam, hogy nem osztom a velemenyed. Reszben egyetertek a pici biroi segitsegekkel, de meg mindig nem ejtettel egy szot sem a Barca elleni meg nem adott tizirol, vagy Lass kialitasarol...Az milyen biroi tevedes kategoriaba tartozik?
-
Balázs80
2012. 01. 26. 17:40
[90]
Én utálom mindkét bandát, mint a sz...akarom mondani nagyon utálom őket. Szóval
1) nem büntető - ennél jobban nehéz leszorítani a kezedet felugrás közben
2) bünető - Pepe nem nagyon találkozott a labdával
3) nem nüntető
4) sima büntető -
zakkant34
2012. 01. 26. 17:43
[91]
A kimaradt helyzeteket kéne csokorba szedni,ott látszódna a két csapat közti különbség.Nem pedig azt lesni kit mikor nem állították ki,meg mi volt tizi.Ugyis a bíró dönt,és láttunk már VB döntőben kézzel beütni a gólt.Szóval hagyjuk a baromságokat,meg az összeesküvéselméleteket:DDD
-
Balázs80
2012. 01. 26. 17:43
[92]
Egyébként lassan eljutunk oda, hogy nem lesz bíró aki szívesen fújna egy el-classico-t. Csak sz@rul jöhet ki belőle.
Lehet itt mutogatni egymásra mint az ovisok, de ez a két csapat kb tönkre vágja a spanyol futballt.
Ez a szégyen. -
McMadrid
2012. 01. 26. 17:44
[93]
a fejet vedi 20 centire az arcatol:))))
-
valdesmessixavi
2012. 01. 26. 17:48
[94]
Ennek amugy se eleje, se vege. Orakig lehetne osztani, hogy mikor, hol tevedett a spori, de a lenyeg, hogy a Barca mindent osszevetve jobb volt es osszesegeben jelenleg jobb csapat mint a Real, Lesz bizony meg ido, amikor a Madrid fog otot vagni CN-ban sajnos, az lesz am a keserves erzes, de a futball mar csak ilyen, egyszer fent, egyszer lent. En orulok, hogy a Barcanak jol megy most a szeker. Amikor 15. volt a bajnoksagban akkor is szivesen ultem le meccset nezni, most megszivesebben teszem, es ezutan is szivesen fogom tenni.
-
yayat24
2012. 01. 26. 17:51
[95]
az a nevetséges, hogy a sok marha itt bírózik, holott ha a bíró tévedhetetlen lenne elképzelhető, hogy most 5×-ös bl győztes lenne a barca. de négy egészen biztosan a vitrinben lenne. azon lehetne esetleg vitatkozni, hogy a '09-es vagy a '10-es nem lett volna meg.
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 17:53
[96]
ha jól emlékszem, az első meccs, mikor úgy igazán feltűneően a barcának fújt a bíró az a chelsea ellen volt, akkor még totál fel voltam háborodva...utána jött az inter,arsenal, ezeknél még mindig dühítő volt, de ugye már az ember kezd hozzászokni... de most, már csak röhögök rajta, viccet csinálnak a bírók ezekből a rangadóból, az embernek már teljesen elmegy tőlük a kedve...egyébként én ezzel a meccsel kapcsolatban nem csak a büntetőkről beszélek, hanem mindenről, színészkedést,pofázást beleértve...alves, busquets,pedro, már fabregas is,színész banda...ááá, nagyon kár ezért csapatért...hozzák vissza decot, meg ronaldinhot :)
-
enzoo
2012. 01. 26. 17:54
[97]
@Harrison: nem értem miért sértődsz meg más helyett? Te ki vagy? őrző védő? Szerinted én egész nap a neten vergődök? Elolvastam a cikket, és szar. Ettől öntelt nyomorék lettem? Akkor hagy szóljon. :)))
-
yayat24
2012. 01. 26. 17:54
[98]
nagyon tepert a real, de nem érdemeltek továbbjutást. jobbak voltak a második meccsen, de ennyi. akik akarnak bírózzanak, kurvára nem lesz más az eredmény. max idegesíthetik magukat azzal, hogy elvettek tőlük valamit, ami soha nem is volt meg...
-
Balázs80
2012. 01. 26. 17:55
[99]
@yayat24: ha(ha), a bíró tévedhetetlen lenne, nem lenne bíró ;-)
Rohadt sokat lottózna és tőzsdézne, de bíró nem lenne az tuti. -
yayat24
2012. 01. 26. 17:58
[100]
akinek egy ilyen meccs után elmegy a kedve, az miért néz egyáltalán focit? ez rangadó volt a javából, parázs ütközet, igazi ki-ki meccs. egyébként észre vehető, hogy akik kritizálják a clásicokat azok általában valamelyik PL csapatnak drukkolnak, mert azt hiszik, hogy így kitölthetik a frusztrációjukat, hogy az ő csapataik mostanában max felmosórongyként funkcionálnak. mások érdemeinek kisebbítése a legszánalmasabb dolog...
-
matthe07
2012. 01. 26. 17:59
[101]
Van még valaki, aki komolyan elhiszi, hogy egy téttel bíró meccsen a Barca ellen tizenegyest fújnak majd? Ha Piqué és Abidal röplabdásokat megszégyenítve ütögetnék egymásnak kézzel a labdát, miközben Puyol egy baltával üldözné az ellenfél csatárát, akinek hátán Dani Alves csimpaszkodik és arcán Valdés stoplijainak nyomát lehet kivenni, akkor is maximum kifelé ítélnének szabadrúgást. Én csak azt remélem, hogy egyszer majd visszanyal ez a rengeteg jogtalan kedvezmény, amit az évek során ők (meg a görög és dél-koreai jegyeket rendkívül eredményesen ötvöző spanyol válogatott) kaptak.
-
yayat24
2012. 01. 26. 17:59
[102]
@Balázs80: jogos.:D de akkor legyen a játékvezetők mellett videózás is a.
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 18:02
[103]
egyébként lenne egy javaslatom, az egyik el clasicora, hívják meg a mondjuk Chris Foy-t vagy Howard Webb-et, kínáncsi lennék h alakulna a találkozó :)
-
Balázs80
2012. 01. 26. 18:03
[104]
@yayat24: 101#
te egyszerűen túl okosnak gondolod magad, vagy tanár vagy :-)"mert azt hiszik, hogy így kitölthetik a frusztrációjukat, hogy az ő csapataik mostanában max felmosórongyként funkcionálnak" - óriási :D
-
enzoo
2012. 01. 26. 18:05
[105]
@Harrison: :D jól van.. ügyes vagy .
-
Harrison
2012. 01. 26. 18:06
[106]
@Balázs80: szerintem csak magából indul ki, most a barsza a menő, ő meg menő akar lenni mindenáron
-
Tibi00
2012. 01. 26. 18:07
[107]
Az első meccsen hol volt a barca-val a bíró?? vagy amikor a real a getafeval, vagy a valencia, vagy a többi lehetne sorolni napokig....ez egyszerűen szánalmas és sportszerűtlen, jó hogy nem a labdára meg a cipőre fogják ....vagy hogy a nou camp-ba túl erősen világítottak a lámpák..
-
Tibi00
2012. 01. 26. 18:10
[108]
ha berúgják azokat a lehetőségeiket amik meg vannak akkor nem kell a körülményekkel foglalkozni, de szerintem amúgy se lehet panasza a bíróra real madridnak...aki nem elfogult teljesen az láthatja aki meg nem az hülye :D
-
yayat24
2012. 01. 26. 18:15
[109]
egyik sem. :D egyébként tényleg tendencia, hogy az angol csapatok szurkolói köszörülik a nyelvüket a spanyol bajnokságon és a clásicokon.
-
yayat24
2012. 01. 26. 18:18
[110]
mondjuk annál szánalmasabb nincs is, amikor valaki az inter hozza fel példának, hogy a barcának kedveznek. ha ezt meglátom már lépek is tovább, mert nem lehet komolyan venni az illetőt...2010-ben "elvették" a barca bl döntőjét ez egyértelmű. ezek után meg van pofája Jo5é "a férfi" Mourinhonak Pep Bl győzelmeit érdemtelennek titulálni...
-
Iajoska
2012. 01. 26. 18:19
[111]
busquets kezezése: nem volt kéz, egy másik kamerából tisztán látszik. itt nem azt mutatják.
pepe első faultja: egyértelmű tizenegyes, labdát nem talál, lábat igen. a másodikkal összevetve, ott lökés történt, amit elnézett a bíró pepének. ez még nem akkora hiba. de az elsőnél még lökés sem volt, szó sincs test test elleni játékról, kizárólag pepe lába volt ott, méghozzá úgy, hogy alexis nem tudja átugrani, tehát nem azért esett el, mert el akart, pedig csak alkalmazkodnia kellett volna a védőhöz. itt egyértelműen fel lett rúgva, esélye nem volt állva maradni.
abidal kezezése: önvédelem volt.
puyol-benzema: benzema rosszul veszi át, balra pattan tőle a labda, próbál fékezni és balra kanyarodni, de puyol túl közel van, nem tud lassítani, nekimegy. kint van a keze, de nem oszt nem szoroz.
szóval inkább azzal kéne foglalkozni, miért nem akarta kiállítani diarrát a bíró. mert az egyértelmű piros volt. -
yayat24
2012. 01. 26. 18:20
[112]
az embereknek olyan szelektív a memóriájuk, hogy az már fájdalmas...
-
yayat24
2012. 01. 26. 18:26
[113]
egyébként meg bárki bármit mond Iniesta 93. percben szerzett, toábbjutást jelentő góljánál érzett örömömet már senki nem veheti el tőlem. abban a lövésben minden benne volt, amiért érdemes szeretni ezt a sportágat. kösz Ini.:D
-
action9
2012. 01. 26. 18:52
[114]
@eljeroe999:
Miről beszélsz?
Az Inter ellen csak egy szabályos gólt nem adtak meg és egy többmint tizi gyanús esetet!
Az Arsenal ellen mit fújtak a Barcának? Jogos sárga után kiállították a hollandust ezt a barca ellen nem lehetne igaz?
A Chelsea ellen Abidal kiállítás jogos volt? Valamelyik angol lap akkor megkérdezett egy angol sporit, hogy véleményezze a tiziket 1-re mondta azt, hogy ez büntető!!! -
eljeroe999
2012. 01. 26. 19:03
[115]
@action9: ez most tök, komoyl??!leszögezem h én nem vagyok real drukker hanem, juventusos vagyok, és úgy mondom ezt h az inter az egyik legnagyobb riválisunk...figyu, nem érdemes ezt ragozni, ezt nem csak a real drukkerek mondják, nézd meg ezt a videot :
www.youtube.com/watch?v=pWe_lwegpHk ...egyébként még azt hozzátenném h az rendben vagy h elfogult vagy, de azért vedd már észre magad és ne érvelj úgy h "Valamelyik angol lap akkor megkérdezett egy angol sporit" -
eljeroe999
2012. 01. 26. 19:09
[116]
@action9: és csak h tisztázzuk, én itt egyik csapat mellett sem foglalok állást, de mutass 1olyan fontos meccset amikor a barca ellen fújt a bíró...mondhatják a barca fanok h a real öli meg a focit mert durva de ez a barca színészkedős szarság, ez még engem is kihoz a sodromból...egyébként, szerintem a dani alvest a premier leagueben legalább kétmeccsenként kiszórnák színészkedés miatt
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 19:11
[117]
@action9: és figyelj nagyon jól oda h mikor is hangzott el a sípszó ,a te szavaiddal élve, "hollandus!" kiállításakor
-
karika
2012. 01. 26. 19:14
[118]
El kell ismerni tegnap jobb volt a fehér alakulat. A bírózás szánalmas viszont tőlük,a hétvégén lőtte CR 50-ik gólját a bernabeuba ,mindkettőt 11-esből és ez volt a 20-ik 11-es gólja az ötvenből 40% és így lett aranylabdás és ez csak a hazai meccsek. Szerintem a Real szurkolók maradjanak csendben,minden más csapattal szemben bírói hátszéllel nyomják.lásd hétvége. Mondjuk tegnap tényleg szar volt a bíró,de a Real többet köszönhet mint számon kérhet.
-
MLM_poharam
2012. 01. 26. 19:20
[119]
@Iajoska: fogd már fel h ha elötte lefújja a bíró Alveske kezezését akkor nincs Lass szabálytalanság és gól sincs.
-
MLM_poharam
2012. 01. 26. 19:21
[120]
@karika: unalmas. tudjuk minket mindenhol tolnak, a ti javatokra pedig még soha a világon nem tévedett egy bíró sem.
-
pilkolino
2012. 01. 26. 19:29
[121]
Csak nekem tunt fel h amekkora oriasi jatekos volt az Arsenalban fabregas, akkora szűkölő, picsogó pojáca lett a barcaban pár honap alatt? Ott imádtam a játékat, de neha elgondolkodom h tenyleg lehet h van szinészkedés ora a barca edzeseken kedd-csutortok 10-11
-
pilkolino
2012. 01. 26. 19:31
[122]
karika, nem is tudtam h ronaldo lett az aranylabdas. utolag is hatalmas grat neki
-
action9
2012. 01. 26. 19:34
[123]
@eljeroe999:
Olaszban Forze Juve!;)
www.youtube.com/watch?v=gW4jQSyQSl4
1:48-nál ha megállítod mikor elhagyja a holland fejét a zsuga mennyi barcást számolsz meg Milito előtt?
(mégis) Megadták.
2:13-nál a holland bemutat egy szabályos szerelés. Hátulról. -
jero728
2012. 01. 26. 19:36
[124]
@eljeroe999: jó a videó busi tényleg tehetséges :D a reálról 1 meccs alatt össze lehetne állítani ennyit, a juve meg JA ŐK A BUNDAKIRÁLYOK gratulálok maradtál volna csenben! pfff
-
matthe07
2012. 01. 26. 19:37
[125]
"abidal kezezése: önvédelem volt."
:D:D:D:D
óriási grundszleng, hatalmas. nem tudtam, hogy újabban a szabálykönyvekbe is bekerült a kifejezés. persze ha a barcáról van szó, már nem lehet tudni.
-
action9
2012. 01. 26. 19:39
[126]
@eljeroe999:
Utcai harc hiányzik némelyikőtöknek.De 70-30-as labdatartás mellett, hogy lehetne az ellenek fújni? Ember nincs náluk a zsuga!
Ja még egy kérdés, melyik csapatban nem játszanak rá a szabálytalanságoknál? Van ilyen? Akkor miért a barcánál fáj ez bárkinek?
A belinkelt videódat egy testnevelésből felmentett embreke csinálhatta.
pl. Pepe vs dani Alves a szándék elég kell hogy legyen a piroshoz!
Van Persienél mi a gond? -
csacsi13
2012. 01. 26. 19:45
[127]
csak egy kérdés...ki vezeti most a spanyol bajnokságot :D:D:D:D:D
-
Úr
2012. 01. 26. 19:46
[128]
Kedves Sporttársak ! Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a színészkedés és a tömeges reklamálás nemcsak a Barcára, hanem a Real Madridra is abszolút AZONOS SZINTEN jellemző. Sőt, az összes latin csapatra.
Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bíró mindkét oldalra tévedett, így ezt sem célszerű fennhangon emlegetnie semelyik oldalnak.
(A szövetség döntését szándékosan nem citálom elő, pedig tehetném ...)
Amit szerintem érdemes lenne megemlítenie egy BArca-utálónak, vagy Real-drukkernek az a madridiak taktikája. Végre támadó és nem alapvetően megfélemlítő taktikát alkalmaztak. (Egy ilyen kerettel ez a minimum.) Arról nem is beszélve, hogy a küzdőszellemük is fantasztikus volt. Már csak a meccsek előtti és utáni nyilatkozatokon kellene javítani és akkor nem lehet majd egy árva szót sem szólni a Real-ra (kivéve a kétes pénzügyeiket, de azok nem a pályán zajlanak) ... -
gabetto
2012. 01. 26. 19:53
[129]
Egy biztos,a Barca a világ legjobb csapata,de a bírókra nem panaszkodhatnak.....2.Guardola játszott Itáliában,a játékosainak-a sok brilliáns dolog mellett-a színészkedés parádés alakitásait is tudatositotta......
-
k24
2012. 01. 26. 19:54
[130]
A cikkiro alias trollmagnet elerte a celjat. Azert arrol is osszevaghatna egy vidit, hogy hany sarga lapos belepo maradt megtorlatlanul.
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 20:03
[131]
@jero728: igen, busquets ténlyeg tehetséges, ebben egyetértünk, de ha ennyire jobban látod a dolgot akkor, légyszives állíts őssze egy videót és azt küldd el nekem...köszönöm
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 20:05
[132]
@jero728: és a juventust légyszi ne fikázd, szenvedtek ők eleget már a bundájuk miatt és én ezt teljes mértékben be is ismerem,de a vezetőség tehet róla és nem a játékosok + a 2milan is ugyanúgy benne volt mégsem bűntették meg őket
-
romi9
2012. 01. 26. 20:08
[133]
nevetve olvasom azokat a hozzaszolasokat ahol azt irjatok hogy Diarrat kikellett volna allitani. igen, az igaz hogy megerdemelte volna a sarga lapot de azt senki nememliti meg hogy az egesz akcio abbol indult hogy Pique kezzel ert a labdahoz egy szerelesnel, ott a bironak fujnia kellett volna, aki nemhiszi nyugodtan nezze vissza az esetet
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 20:10
[134]
@action9: nem érted, én nem barca ellenes vagyok hanem szimulálás ellenes...és ezt légyszi ne vitasd mert az undorító amit csinálnak...nyerjenek bl-t zsinórba 10x csak végrem úgy h ne lehessen őket kritizálni...pepe piros lapja nem volt jogos, mivel nem ért lábat, ez ebben a situációban is max sárga, arról nem is beszélve h hordágyon vitette le magát(!!!!!!!???)...van persie nél pedig az a gond h nem hallhatta a sípszót,és azárt valljuk be, ha nem állítsák őt ki,akkor egy hangyányit más a szituáció...és arra h melyik csapat nem játszik rá,hát, szerintem semelyik, legalábbis ennyire, nézd meg mondjuk a brail válogatottat, techniáksak, sokat cseleznek, mégsem dobják fel magukat amint hozájuk érnek
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 20:11
[135]
@action9: és az utcai harcokra nem vagyok nyerő :)
-
MLM_poharam
2012. 01. 26. 20:11
[136]
@k24: arra én is kíváncsi lennék, hisz barca oldalról jó pár elmaradt.
-
birokcsapata
2012. 01. 26. 20:37
[137]
A játékvezető sokat tett, hogy a Katalánok továbbdöccenjenek,a Real Madrid jobb volt,megérdemelte volna a továbbjutást,de most sem velük volt a szerencse.
-
jero728
2012. 01. 26. 20:47
[138]
@eljeroe999: akkor tessék csak hogy mindenki tisztán lásson!!! ezeknek csak a töredéke ért lapot a bírók szerint!!! HÁNYNOM KELL!!!
-
Acumen365
2012. 01. 26. 20:54
[139]
@jero728: Ezeknek 25%-a durva, 25%-a azért tűnik annak, mert iszonyatosan rájátszik a skilles barsza player, 25%-ától ami elvileg durva belépés én is simán talpon maradok, pedig nem vok 1 100 kilós állat, a maradék 25% meg olyan szerelés ,amit bárhol látni és nem ér lapot. Ebből mint írtam 1 negyede ami tényleg durva...
-
Harrison
2012. 01. 26. 20:59
[140]
@Tikamester: te magad vagy az nso szint, vagy még annyi se
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 20:59
[141]
@jero728: jaja, ez teljesen jogos, de azért remélem azt te is besimered h a 1:36 os kiállítási arány (barca-más csapatok) egy kicsit durva...és a madrid ezt csak a barca ellen csinálja(ami nyilván nem menti őket fel a tetteik alól) de a barca mindenki ellen szimulál és a bírók minden meccsen meg is eszik ezt...de ahhoz már nincs kedvem h őket is elkezdjem szidni
-
Acumen365
2012. 01. 26. 21:00
[142]
@jero728: Ráadásul az a szó, h "töredéke" nálad mit takar? Mert, h van itt olyan ami még csak szabálytalanság sem volt mégis lapot ért és nekem a 30-40% a 100%-hoz képest nem tűnik "töredéknek".
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 21:00
[143]
@jero728: és ha hánynod kell akkor hányj, mert szerintem nem tesz jót ha visszatartod, én már tegnap 90 percen keresztül ezt csináltam...
-
supreme
2012. 01. 26. 21:01
[144]
sztem egyik se volt 11es...
-
wertio
2012. 01. 26. 21:03
[145]
Szerintem nem volt "tizi" egyik sem csak tizenegyes!
-
*Gino
2012. 01. 26. 21:08
[146]
Azok, akik egy lapon említik a szimulálást és a durvaságot, vagy legalább ugyanannyira büntetnék, azok NE nézzenek többet focit, mert ez nem normális...
-
action9
2012. 01. 26. 21:08
[147]
@eljeroe999:
De, nem kell eltörnie senki lábának sem, hogy pirosat kapjon, a szándék is elég!
www.youtube.com/watch
...de ennyire nem ért hozzá. Erre mondanák, hogy ennyire ne érjenek hozzád fémstoplival! Ha nem kezdi el visszafelé húzni a lábát kettétörik.Én, mint labdarúgást kedvelő néző (mi vagyunk többen, akik FOCIT szeretnénk látni) nem arra vágyom, hogy a világ legjobbjait egy barom szarrá rúgja! A labdarúgás legfontosabb problémája nem a szimuláció, hanem az ilyen Pepéhez hasonlók eltávolítása! Ha ez megtörtént, és csak is akkor(!) jöhet a szimuláció büntetése!
De! Érzésem szerint nem a szimulációval van a bajod, hanem, hogy túlzott mértékben próbálnak rájátszani, az amúgy ellenük elkövetett szabálytalanságra! Egyszerűbben fogalmazva felnagyítják, mint Dani Alves. Ha nem teszi, soha nem látnád már a Barcában futballozni.Ja és ez a srác, mintha brazil lenne.
-
Acumen365
2012. 01. 26. 21:15
[148]
@action9: Bocs, de ha már ennél a példánál ragadtál le. Szándék? Tudod/tad Pepe szándékát v csak tippeled, h azt akarta? Mert ha a vidit jobban megnézed a stoplijával még elérte a labdát is és bárh is nézem/tem nekem nem tűnik úgy, h elérte volna alves lábát...jah és ne ezt, hanem rendes videót linkelj sztem legközelebb, de csak 1 jó tanács! :)
-
Acumen365
2012. 01. 26. 21:18
[149]
Ja és és a durva foci legalább tökös dolog mert nyíltan felvállalod, h esetleg lapot kapsz, míg ha nekiállsz szimulálni és rájátszani a dolgokra, azzal 95%-ban még lapot sem fogsz kapni és 1 rohadt, sunyi, alattomos gerinctelen dolog + jó eséllyel tudsz lapot kibulizni a bírónál - 1 adott esetben talán nem is lapot érő szabálytalanság estén is. Nem támogatom a Madrid féle játékot, de legalább van tökük felvállalni, h lapokat sz*pnak be!
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 21:22
[150]
@action9: rendben akkor javítom magam, a brazil válogatott, kivéve Daniel Alvest...egyébként az én észrevételem alapján, ennyire halmozottan csak a barcában dobálják fel magukat, pl a spanyol válogatottban nem...egyénként elég nyilvávól h más nézőpontok alapján tekintünk a futballra, szerintem a szimulálás rosszabat tesz a focinak mint a duvaság(nem sokkal előzi csak meg)...véleményem szerinte te képtelen vagy objektíven tekinteni a dolgokra(mint a legtöbb barcelóna drukker,szerencsére egyre kevesebben vagytok)(elképesztő h vagy képes az alvest védeni...komolyen)...és ha már a slapáknál meg a piros lapnál tartunk akkor kíváncsian várom véleményedet ezzel az esettel kapcsolatban: www.youtube.com/watch?v=pWe_lwegpHk (1:10)...ugyebár itt még a sárga is a zsebben maradt
-
*Gino
2012. 01. 26. 21:23
[151]
@Acumen365: "Tudod/tad Pepe szándékát v csak tippeled, h azt akarta?" :D:D:D:D:D:D:D:D:D Ez a reakcióm erre, mivel nyújtott lábbal ment nyújtott láb felé, és ez MINDENHOL piros, csak a Madridnál nem :D
-
*Gino
2012. 01. 26. 21:23
[152]
@Acumen365: "Tudod/tad Pepe szándékát v csak tippeled, h azt akarta?" :D:D:D:D:D:D:D:D:D Ez a reakcióm erre, mivel nyújtott lábbal ment nyújtott láb felé, és ez MINDENHOL piros, csak a Madridnál nem :D
-
*Gino
2012. 01. 26. 21:25
[153]
@eljeroe999: Az nem az a meccs volt, ahol Marcelo és Sergio Ramos is MEGTAPOSOTT egy fekvő játékost? Jah, de, köszi...
-
action9
2012. 01. 26. 21:27
[154]
@Acumen365:
Jaj, medveanyám!
Rád fért volna néhány év a futballpályán, akkor megértenéd, hogy mit látsz akkor, amikor futballmeccset nézel a karosszékedből. -
Acumen365
2012. 01. 26. 21:29
[155]
@*Gino: Sajnálom "barátom" hha csak ennyire futja. De elárulok 2 titkot (de el ne mondd senkinek!):
1: mellett a szabálykönyv, ugyanis hamarosan vizsgázok játékvezetésből
2: még véletlen sem találok benne ilyet
2+1: igen piros, ha lábra meg szándékosan...innentől nem fejtegetem tovább, sztem már leírtam és a rózsaszín szemüveg mögül úgysem értenéd meg... -
eljeroe999
2012. 01. 26. 21:29
[156]
@*Gino: nem vagyunk retardáltak, nem kell mindent 2x kommentálni...de ha már megteszed, akkor olvass kicsit vissza, vagy ne dumálj bele, itt most a slapákokról volt szó, én csak azért hoztam fel a mashcerano-xabi esetet, mert a kedeves "kollégád" szerinte a pepe pirosat érdemelt...mert ha az piros, akkor ez modndjuk + 5 meccs eltiltás
-
Acumen365
2012. 01. 26. 21:30
[157]
@action9: Szerencse h ilyen jól ismersz! :)
Pacsi! -
*Gino
2012. 01. 26. 21:36
[158]
@Acumen365: Játékvezető leszel, és ilyet írsz : "Ja és és a durva foci legalább tökös dolog mert nyíltan felvállalod"... Ezek után miről beszélünk?
-
*Gino
2012. 01. 26. 21:38
[159]
"2+1: igen piros, ha lábra megy szándékosan" nincs is mit fejtegetni, el is mondtál ezzel mindent...
-
action9
2012. 01. 26. 21:46
[160]
@eljeroe999:
Elhiszed, hogy nyerni fogok (a szabálykönyv alapján és nem a véleményem szerint!) ha elkezdem linkelgetni az elmúlt 5 év elmaradt jogos lapjait egy Barca-Reálon?De a konkrét szitut kérded nálam ez piros! Teljesen mindegy, hogy azért csinálta, mert ennyit tud vagy elszállt az agya, mert nem védi a bíró a társait a Pepéktől, ez ugyanúgy piros. Ebbe nem kell belemenni.
Harmadszor próbálom érzékeltetni, lesz aki felfogja, lesz aki nem, ahol 70-30, 65-35 vagy 60-40 a labdatartásaránya ott teljesen természetes, hogy az ellenük elkövetett szabálytalanságok aránya is ilyen lesz, ha nem nagyobb.
Xavi, Messi Iniesta úgy fedezi a labdát, hogy egy az egyben nem tudod elvenni tőle csak faulttal! Mindezek mellet úgy egyérintőznek, csak néznek az ellenfelek, mint ló a moziban. Na most, akik ennyire tudnak futballozni, azokat miért kell azzal büntetni, hogy hagyjuk szétrúgatni őket? Hát ezért megy ki a néző!!! Pepe menjen a Giantshoz, oszt lehet keménykedni. Te unod, mert nem a csapatod, akinek meg nincs csapata csak nézi a focit az meg ezt szereti, és 6 múlva meg Ajx vagy RM vagy x drukker lesz, mert ők fogják a legszebb focit játszani."szerintem a szimulálás rosszabat tesz a focinak mint a duvaság"
NEM LEHET VITA KÖZTÜNK, MI NEM EGY SPORTÁGRÓL BESZÉLÜNK.
Hogy ki az elfogult, ezek után erre ne térjünk. -
action9
2012. 01. 26. 21:56
[161]
@Acumen365:
Köszönöm barátom.
Ékes példája vagy annak, hogy milyen barmok fújnak meccseket.
... és tudod mi a szomorú, hogy először megkapsz néhány kölyök meccset, ezzel a mentalitással! Szegény gyerekek. Majd még később lehetsz FIFA bíró is úgy, hogy nem tudod függetleníteni az érzéseid meccs közben. A pályád elején jársz, egy olyan pályán ahol nem tudod mi történik. Arra leszel jó, hogy megszedd magad. + pályán hagyj Pepéket, Monterókat (nagyon szerettem, de sajnos láttam milyen) Jancsikát, Belest, Vinnie Jonest csak, hogy néhány hentest megemlítsek. -
Nikolaj121
2012. 01. 26. 21:57
[162]
Sziasztok ! Olvasom a hozzá szólásokat , hát van itt egy-két igen csak elfogult ember . Nos mindenki Lass belépőjével van elfoglalva , valóban nem mondhatni szabályosnak , de és most figyeljenek a Barcások is , a játékvezetőnél csak a csapatkapitánynak van joga bármit is a bírónak mondani , nem mint egy csürhe végig sírni a meccset mint egy gyerek , ja és a műesésért is sárga jár nem csak a durva belépőért , az hogy a barca ellne nem fújnak be tizenegyest nem újdonság , és hogy a színészkedés nagy mesterei az sem vitás Angliában nem élnének meg ezzel ott kapnának is érte sárga lapot nem egyet nos hogy a bíró kit segít , hát tavaly nem ért véget olyan meccs hogy egy vagy két Real játékost ne állítsanak ki , Pl Mascerano színpadra illő mutatványai után ha ezt annak idején Angliában csinálta volna minimum leköpik . Nem védem egyik oldalt sem bár a Realnak inkább szurkolok , mert a színészkedés a színpadra való mint a focipályára , és ha ezt nézem , rengeteg barcás eltévedt .
-
kon123
2012. 01. 26. 22:03
[163]
Nem értek egyet a provokatív címmel a Népsport keretben "Futballcentrum - Gyanús ítéletek a Real ellen".
???????
Szerintem egyik esetben sem kellett volna 11-est ítélni. Nem a játékvezető nyúlt bele a meccsbe, a Real "büntette" saját magát az 1. félidőben a helyzetkihasználásával.
Sőt, a játékvezető már az első félidő végén ki kellett volna ossza Lass-nak a 2. sárgáját, ehelyett csak a kétségbeesetten reklamáló Ikernek adott sárgát (igaz, ez a magyarban Iker-sárga, úgyhogy kettőt jelent :).
Szóval jó a Real, egyre jobb a Real, de a Barca még a mindig a legjobb. -
Acumen365
2012. 01. 26. 22:04
[164]
@*Gino: Úgy látszik nem értetted meg...tökös dolog persze, de én szórnám rá a lapokat kíméletlenül és le lehetne őket szoktatni róla...de ugyanúgy a színészkedőknek is meg a habzó szájú nem kapitányi karszalaggal rendelkező játékosoknak is!
A 2+1-en meg nem tudom, hol akadtál el...még mindig nem tudom, hol látod te a szándékosságot, de legyen igazad, ha ettől jobban alszol! :)
-
eljeroe999
2012. 01. 26. 22:06
[165]
@action9: ember! 1-36 a piros lapok aránya a barce meccseken...és hogy mondhatsz ilyet h "70-30-as labdatartás mellett, hogy lehetne az ellenek fújni? Ember nincs náluk a zsuga"- te komolyan hülye vagy...ebből látszik h képtelen vagy elhatárolódni a kevenc csapatodtól és objektívan nézni...ettől fogva ez egy teljesen komolytalan és értelmetlen beszélgetés...meggyőzni egy barca fant arról h a csapatuk szimulál és h a bírok túlságosan nekik fújnak az olyan mint megtanítani egy kacsát beszélni...elvettél jó fél órát az életemből ezekkel a faszságokkal...+azt még hozzáteszem, h semmi gondom nem volt a brazil, francia válogatottal, a 7-8 évvel ezelőtti real madriddal, pedig ők is egyeduralkodók voltak, de ők nem dobálták földhöz magukat mint a szajhák
-
Acumen365
2012. 01. 26. 22:09
[166]
@action9: Annyira "cuki" az általánosításod ember, h most nevetni támadt kedvem :D
Mutasd meg légyszi, hogy hol írtam, h támogatom a durva játékot v h 1et értek vele! Köszi!
Sztem csak annyit írtam, h gerincesebb dolog, a durvaság, mert legalább nem sunyi féreg módon csinálod, de az más kérdés, h ki mire ad lapot.
Én lehet, h bölcsebb dolog lett volna csendben maradni, mert halvány lila fingod sincs, h h fogok meccset vezetni, és legalább nem barmozlak le. Ennyi a különbség...
-
jero728
2012. 01. 26. 22:16
[167]
@eljeroe999: oké akkor hányok :D azért ennyire ne vedd a szívedre, ez csak foci én csak ellenérveket hozok fel a te egy irányú nézeteidben, de ahogy olvasom menthetetlen vagy, sajnálom, hogy nem sikerült, Ja és hajrá JUVE, azért remélem ők nyerik a bajnokságot!
-
action9
2012. 01. 26. 22:31
[168]
@eljeroe999:
Felejtsd el!
Nem tudod mi a labdarúgás és abban mi miért következik. -
Acumen365
2012. 01. 26. 22:40
[169]
Azért még 1 költői kérdés a végére. Mivel a kemény - de nem durva - futball elkötelezett híve vok (úgy tudom, h ez is 1 férfias sportág), akkor ha teszem fel messzit elnyomja vállal Pepe, akkor miért rohan 6-7 barszás oda a bíróhoz habzó szájjal, h hé spori ez sárga! Igen megvan az előnye annak, h alacsonyak a barsza játékosa (méghozzá nem is gyengén, minden elismerésem!), megvan a hátránya is! No ezért (is) írtam amiket írtam...az első esetnél elzavarnám a nem csk-okat akik ott lehetnek a sértetten kívül, aki nem megy el azokat szóban figyelmeztetném és a 2. alkalommal letétbe helyeznék 1 sárgát nekik, ha újra kedvük támadna leordítani a fejem.
Értem én, h védeni kell a pro focistákat, mint messzi, xavi, iniesta stb...ez vhol jogos, de kérdem én, ez nem 1 férfias kemény sport? Én sem állok le sírni, ha 1 tőlem nagyobb-izmosabb ember arrébb taszajt...legközelebb lefutom v lecselezem és fifty-fifty....
-
tobias88888
2012. 01. 26. 22:55
[170]
A foci technikás sport. Ha igazi férfi sportot akarsz, nézz box meccset. Én egy foci meccsen gólokat-passzokat-cseleket szeretnék látni, nem arrébb taszajtásokat. Amúgy meg Kassai-nál nem is tudom láttam e már hogy bárki reklamált volna, még a BL döntőn se, mert elküldte őket a fenébe. Bírófüggő
-
tobias88888
2012. 01. 26. 23:01
[171]
"Ugye busquets kezezése nem 11-es azt mondják, azonban nem is olyan rég a betis ellen egy nagyon hasonló eset után meg ítéltek nekik egyet. 2:53tól az eset... mindenesetre érdekes!"
-
És nem is volt az, tévedett ott is a bíró. Puhl úr, aki úgy gondolom tájékozottabb mindannyiunknál nem egyszer elmondta. A kezezés akkor szabálytalan, ha nincs leszorítva és nem "menekül" a labda elől. Mind Busquetsé, mind a Betis játékosé szabályos megmozdulás. -
Acumen365
2012. 01. 26. 23:06
[172]
@tobias88888: Addig oké, h technikás, de ez Mo.! :D
Mindenki technikás focit szeretni látni, de a keménység - sztem - a velejárója! Bár talán nem a keménység a jó szó erre, amit gondolok, de nem tudom hirtelen mi is erre a pontos...talán a férfiasan kemény? A lényeg az, h ebben a sportban vastagon benne van, mert szerelni sokszor muszáj úgy, mert a védekezés skill nem lesz meg csak sima óvatos labda után "nyúlkálásért". -
action9
2012. 01. 26. 23:10
[173]
@Acumen365:
Ahogy írták labdajáték.
Az anyukát vagy a meleg csapattársakat nyomogassa!
Helyezkedjen, előzze meg, csússzon be, szerelje szabályosan. Ez a futball és nem a nyomogatás. Én azt szeretném látni, hogy megernyőzi a bekket és bevarrja, mint tett Benzema. (ha nem csúszik el Puyol ugye;)
A színészkedést én is büntetném, kivéve ha tizit próbál eljátszani. Azért vagyok játékvezető, hogy észre vegyem és kiröhögjem. Ezért kapja a pénzét, különben öreganyám is felnyalhatná azt a több ezer eurót!
Ha megállítod az idóta henteseket, senki nem fog reklamálni. Egyébként a fehérek legalább ennyire hajlamosak erre. -
donnelly
- http://nepstadion.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 23:28
[174]
@tobias88888 "A foci technikás sport. Ha igazi férfi sportot akarsz, nézz box meccset." Angliában mondjuk egészen más a felfogás, ott mindig is kontaktsport volt a foci, a kontinensen viszont eredetileg nem
-
tobias88888
2012. 01. 26. 23:35
[175]
De most már jó pár éve az. Amúgy itt van a Ramosos meg nem adott gól. Elég egyértelmű:
oi40.tinypic.com/qrf9m8.jpg -
solli
2012. 01. 26. 23:59
[176]
Na nem ártana megnézni azt a videót alaposan cikkírás előtt:
"Míg a Barcelonánál egyedül Sanchez (vs Pepe) buktatásánál maradt néma a síp, addig a realosok két (de inkább csak egy) kezezésnél, és Benzema (vs Puyol) eltakarításánál érezhették úgy: nem biztos, hogy a szabályoknak megfelelő döntés született. "Pepe vs Sánchez 2x volt (nem 1x!!!) és mindkettő befújható lehetett volna, míg Puyol vs Benzema szerintem 11-es és Busquets kezezése is, de Abidalé nem.
Szóval ez 2-2 -
megenged777
2012. 01. 27. 0:22
[177]
Akkor közzéteszem a kezezésnél mit kell figyelembe venni!:
- A kéz természetes testhelyzetbe van e? (test mellet kinyújtott kéz vagy felemelt kéz szabálytalan)
- A kéz és a lövés/fejelés közötti távolság.(távol van vszínűbb a szabálytalanság)
- A kéz keresi e a labdát, felé irányul e?
Ezen szempontokat kell figyelembe. Ezek nem konjuktív feltételek, tehát nem kell h mindhárom fenn álljon.
-
ftoti
2012. 01. 27. 0:33
[178]
@a_fater: nem is volt büntető
-
Iajoska
2012. 01. 27. 1:59
[179]
@megenged777: rosszul tudod, olvasd el a szabálykönyvet akkor majd jól fogod tudni.
-
megenged777
2012. 01. 27. 6:18
[180]
@Iajoska: Kérlek akkor írd le te helyesen. Tedd közzé nekünk mi a megoldást. Köszönöm Kapitány, Kapitányom!
-
Helmet
2012. 01. 27. 7:16
[181]
Ilyen vitathato iteletek, mint Ramos eseteben ? :DDD
Aki erre azt mondja szabalyos az egy kreten. -
aaronlennon7
2012. 01. 27. 8:28
[182]
szánalmas egy cikk ez..Diarra miért maradt a pályán a 43.perc után?büntetőzöl :D
nem is értem miért kell ennyit keresgélni meccsek után, 1 bírót mondjatok, aki Abidal "kisujjal történő érintésére" befújja a 11-est..:D
nem játszott rosszul a Madrid, de kevés volt, pont. -
SportSportSport
2012. 01. 27. 9:02
[183]
@pellegrinihej: Kb 1-1,5 mondtam, hogy a Chelsea-Barca meg nem adott tizenegyesei az idő előrehaladtával nőni fognak, most már 5-nél járunk, de lesz ez még több is. Szerintem nézd meg újra a Barca-Chelsea és Chelsea-Barca meccseket...
-
karika
2012. 01. 27. 10:01
[184]
Tiszta röhej amit egyesek itt előadnak.Chelsea-Barca meg Inter-Barca,Arsenal-Barca. Egyrészt történelem.másrészt az a Chelsea elleni 0-0-ás első meccsen egy a visszavágó bármelyik vitatott bűntetőjénél egyértelműbbet nem fújtak be a Barcának,mennyivel szarabb 1-0-ás eredménnyel Londonba utazni,ráadásul a Barca ilyenkor még szokott gólt rúgni,mert a lélektani gát felszakad.Ja és Abidal kiállítása a visszavágón tényleg a Barcát segítette,ott is színészkednek,lásd MU CR7 oscar.
Az Inter-Barca meccset hogy-hogy nem a special 5 haverja vezette,2szabálytalan olasz gól és kettő elvett a Barcától,a visszavágón is elvett egyet igaz kiállította busgetz homorításáért Mottát,de az Inter kapott 4-5 gól előnyt így is majdnem kiestek.
Az Arsenal elleni londoni meccsen a 16-oson belül szépen felvágták Messit persze a síp néma maradt,a Barca vezetett 1-0-ra úgy hogy az angolok akiknél nem is játszik angol 70 percig a félpályát sem lépték át a visszavágót meg lehozták kapura lövés nélkül. Ennyit a bírózásról a múltban mint fentebb írtam CR 20 11-es gólt lőtt eddig a bernabeuba az ötvenből,a Barcának ehhez 4-5-szezon kell a portugálnak elég volt 2,5 és az idegenbeli meccsek ebbe nincsenek benne,ezért kapott aranycipőt annak számításánál a 11-esek számát felezném.A kémény focit szeretők meg nézzenek ausztrál focit,rendes foci felszerelésbe nyomják a rögbit ott lehet pepézni,oda kellene száműzni a barmot. -
Acumen365
2012. 01. 27. 15:28
[185]
@karika: Sőt sztem, kapott az Inter v 389 gól előnyt nem? Meg 19 meg nem adott tizi a barszánál nem? Azért túlzásokba nem kell esni.
És ha már ott járunk, h ki hány 11est kap...tudod azért mert 1 barsza játékost az ellenfél védője azonos pozícióból, test a test ellen elnyom, még nem 11es...mivel ellenük ezt meg lehet csinálni, így nem kényszerülnek arra az ellen védői, h felvágják őket (igazuk van, ha már megvan az erőfölény felvágni felesleges őket). De ennek ott a másik oldala: a mozgékonyság, alacsony súlypont, fordulékonyság stb...ebben ők a best, taps nekik, használják csak ki, ha már ez az erényük! -
Acumen365
2012. 01. 27. 19:01
[186]
@action9: Látom tetszik ez a szó Neked nagyon! :) Nem ezen van a hangsúly, 1x már leírtam, de vmiért kivették a kommentek közül a reakcióm.
Puyol meg nem csúszik el, ha Benzema nem csinál meg 1 olyan cselt amilyet, bárki elcsúszott volna...
Ha mezőnybn büntetendő a színészkedés, akkor 1 bíró a büntetőterületen belül történt eset okán is lapot oszt...tudod, következetesség! :)
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



finom szólva egyik csapattal sem szimpatizálok, így kívülállóként nézve:
- 1. az első kezezésnél amennyire lehetett a testmellé volt szorítva a kéz
-2. pepe nagy lendülettel jött de szerintem ezúttal nem volt annyira durva hogy tizit ért volna
-3. talán ez a második kezezés a legneccesebb, de egyrészt a fejét próbálta védeni, másrészt elég váratlanul jött a labda
-4. benzema szarul vette át, ígyis úgyis a kapus ért volna előbb a labdához
u.i: a kezezéses szitukkal kapcsolatban vki kifejthetné a részletes szabályt, mert az már tényleg nevetséges hogy ugyanolyan eseteket az egyik meccsen befújnak a másikon nem